„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket”

A János evangelista tollából fent maradt mondattal személyesen mi is nap nap után találkozhatunk. Azonban nem olyan könnyű annak tartalmát gyakorolnunk a valós életünkben sem, ha egyszerre beletelik nálunk is ama pohár, s megmondjuk azt, amit talán egy esztendejénél is régebben kellett volna.
Néha nem merünk szembeszállni önmagunkkal sem, ezért elhallgatunk dolgokat, arra hivatkozva, hogy ez a mi igazságunk, s miért bántsunk meg vele Másokat. Csak éppen közben elgurultak a napjaink, fényük veszített pompájából, s könnyeink sem igazgyöngyökké, csupán az Egekről lesírt harmatcseppekké áztatták amúgy is széthulló lelkünket.
Eszembe ötlik egy történet. Ama Édesapáról szól, aki megunta azt, hogy Gyermekének Ő meséljen esténként, ezért beszerezte a legújabb hang-és képhordozókat, s mielőtt a Kicsi elaludt volna, naponta bekapcsolta Őket, sőt a végén már be sem ment a gyerekszobába, mert nem kellett már ahhoz sem, hogy elindítsa magát a történetet. Hogy mi lett Velük? Egy szép napon a Gyermek egy mesekönyvvel bújt az  Őt egyedül nevelő Szülő ágyába, akit arra kért, hogy meséljen. A férfi nem értette a dolgot, s megkérdezte, hogy miért nem jó az, amit eddig hallgatott, nézett, s még azt is elmondta, hogy újakat vásárol, ha már megunta Gyermeke ezeket a dolgokat.