Egy műtét kapcsán

Úgy érzem, mintha legalább egy-másfél évtized kimaradt volna az életemből. Ahogy telnek az évek, jönnek a betegségek is. Ma azon lepődtem meg, hogy hova jutott a magyar egészségügy. Régebben műtétek előtt legalább egy nappal befektették az embert a kórházba. Most menj magad oda, s légy felelős azért, hogy mennyi idővel az altatás előtt ne egyél és ne igyál, ne adj Isten, milyen gyógyszereket vegyél, illetve hagyj ki az életedből, s az előzetes kivizsgálásokat is akkor végzik el, mikor van még több mint két heted a beavatkozás előtt. Ha ezt valaki megemlíti nekem, el sem hiszem. S, ha néha mégis belepislantok a TV-be, s a celebvilág plasztikáival tömik a fejem, akkor bizony erősen elgondolkodom azon, hogy a pénz beszél, mert vannak méregdrága magánklinikák, s vagyok én (Bizonyára nem egyedül.), aki évtizedeken át fizette a TB-t, s ezt kapja érte. És már fel sem vagyok háborodva, mert mi mást tehetnék?! Csakis azt, mint a kutya: ugatok itt a semmibe... Mert, aki meghallhatna, úgysem fog, hiszen ez a világ valahogyan nem az én időm már… Marad a hit és a remény, s még boldog is lehetnék ezzel is, mert vannak, akiknek már ez sem jut.