„Volt egyszer réges-régen egy Sziget, ahol az emberi érzések és tulajdonságok éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás, a Gazdagság és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a Sziget elsüllyed, ezért nekik el kell hajózniuk a Világba. Valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a Szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a Sziget teljesen elsüllyedt volna, a Szeretet elkezdett segítségért imádkozni. Ekkor a Gazdagság egy luxushajón úszott el mellette.
S a Szeretet megkérdezte:- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak!- felelt a Gazdagság. A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely a számodra.
- Ezután a Büszkeség közeledett egy csodaszép hajóval a Szeretet felé, így őt is kérlelni kezdte: - Büszkeség, kérlek! El tudnál vinni engem is? - Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni! A hajómon minden tökéletes, s te esetleg árthatnál ennek.
Így hát a Szeretet nagyot sóhajtott, s akkor meglátta a Bánatot... Így őt is megkérte: - Bánat, kérlek, vigyél magaddal!
- Óh, Szeretet - mondta a Bánat -, ha tudnád, én mennyire szomorú vagyok, s most egyedül kell maradnom a hajómon.
A Szeretet lemondóan elfordult, s ekkor megpillantotta a Vidámságot közeledni... Odaszaladt hát ismét a parthoz és kiabálva kérlelni kezdte...de a Vidámság gyorsan elhúzott a Szeretet mellett, mert annyira elégedett és olyan boldog volt, hogy észre sem vette Szeretetet, meg sem hallotta a kérését.
Szeretet teljesen magára maradt, s ekkor hirtelen megszólalt egy hang: - Gyere Szeretet, én elviszlek Téged! S a Szeretet látta, hogy egy öregember szólt hozzá. A Szeretet annyira hálás és boldog lett, hogy elfelejtette megkérdezni az öregember nevét, s ez csak akkor jutott eszébe, mikor már újra biztonságban volt, de megkérdezni tőle már nem tudta, mert alig értek partot, az öreg máris tovahajózott... Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért felkereste a Tudást, s kíváncsian kérdezte tőle: - Tudás, meg tudod mondani nekem, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt - felelte a Tudás. - Az IDŐ?- kérdezett vissza Szeretet. Vajon miért segített rajtam az IDŐ?
S a Tudás válaszolt: - Azért, mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos lesz a Világban, az emberek életében a Szeretet.”
(Régi tanmese a szeretetről)
„A szeretetnek melege van a természet hidegében,
világossága van az élet sötétségeiben,
és a szeretetnek ajkai vannak,
amik mosolyognak velünk az örömben,
és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”
(Gárdonyi Géza)
„Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva.”
(Babits Mihály: Stilisztika és retorika a gimnáziumban – Egy tantárgy filozófiája tanulók számára)
„A remény nem azonos az örömmel, melyet akkor érzünk, amikor jól mennek a dolgok, vagy a tettrekészséggel, amellyel belevágunk egy jónak ígérkező üzletbe. A remény semmiképpen nem azonos a derűlátással. Sokkal inkább munkálkodás egy ügy sikeréért. Nem abbéli hitünk, hogy valami jól fog sikerülni, hanem a bizonyosság, hogy valami értelmessel foglalkozunk, akár sikerrel járunk, akár nem. Ez a remény erőt ad, hogy éljünk, hogy kipróbáljunk új dolgokat, még reménytelennek tűnő körülmények között is.”
(Václav Havel)
„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.”
(Márai Sándor)
„Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.”
(Hervay Gizella)
„Szeretem az egyszerű embereket, szeretem az igazságot,
az őszinteséget.
Szeretem az Istent.
A művészetben is az igazságot és az őszinteséget keresem és akarom visszaadni.
Irtózom a mesterkéltségtől... én ha adok valamit,
önmagamat adom.”
( Marc Chagall )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése