Németh László: Óraadók királysága - Részletek

(Iskolával, tudással kapcsolatos idézetek)

A jó tankönyv

„A jó tankönyv negyvenoldalas térkép, amely eligazít, s egy antológia, amely százfelől csillantja meg az anyagot, s kívánatossá teszi az írókat – a biológiában, fizikában: a kutatást. A jó iskola ma: bevezetés a könyvtárba vagy a laboratóriumba. Az a történész végez jó munkát, akinek a tanítványai később is fölütik Gibbont vagy Tacitust. S az a fizikus, akinek a tanítványa maga csinálja meg a rádiót.

A jó tankönyv mindennél fontosabb. Minthogy épp ilyesmiben kísérletezek: elmondom egy ókori világtörténet tervét. A bevezetés leírja az európai művelődés vándorlását egyiptomi és mezopotámiai bölcsőjétől Nagy Károly új székvárosáig. Csak a nagy mozzanatok maradnak meg ebben. (…) A következő rész egy képeskönyv. A történelem egy-egy nagy lépésének megfelelő táblák: épületek, szobrok, írás, viselet, alattuk rövid magyarázat. Aztán jön az antológia: költők, történetírók, szónokok. Hátul a táblázat: a korszak jellemző államférfiai, háborúi, vallása, művészete, gazdasága, társadalma, stb. (…) Utána még egy kis ókori lexikon.”

A latinoktatásról

„A latin tanításának sok ellensége van- főleg a szülővé lett hajdani diákok közt. De a latint még az ipari és gazdasági iskolákban is fájdalmas egészen eltörölni. A nyelvtan mégis csak latin nyelvtan; a többi ennek a rubrikáit tölti ki. Az orosz nyelvtant negyedannyi idő alatt tanítom egy annak, aki latint tanult, mint aki csak angolt. Az újságok, a közműveltség, a műnyelv: tele latin szavakkal. Lehet-e művelt ember, aki a kollekív vagy szociális szavakat anélkül hajtogatja, hogy filológiailag is értené őket? De akit később franciára, angolra fogunk, a latin szókincsben is voltaképpen már ezeket a nyelveket tanulja, úgyhogy a latint az értelmiségi iskolában elhagyni nemcsak vétek, de időpocsékolás is.

Csak a latintanítás célja legyen más: 1. a nemzetközi szótár megértése, 2. előkészítés más nyelvekre, 3. a főbb auktorok értése és élvezése kétnyelvű kiadványban.”

Az olvasásról

„Annak is megvan a haszna, ha az ember rendszer nélkül olvas, egy-egy szenvedélye nyomán járva a könyvek birodalmát: öregkorára is marad nemcsak újra, de újat olvasni valója.”

A paradoxonról

„Tréfás tanítói paradoxonom szerint: tanítani csak azt szabad, amit maga sem tud az ember. Akkor csillog a tanító munkájában az a frissesség, öröm, amelyet csak az együtt tanulás adhat meg.”

Mi is a tudás?

„A tantárgyak összevonásánál is nagyobb erőmegtakarítást érünk el, ha megpróbálunk tudáson mást érteni, mint eddig. A középkorban, mikor a könyv nagy kincs volt, a fej volt a könyv: minden doktor egy könyvtárat hordott a süvege alatt. A mai iskola is még mindig ezekre a nagy süvegű doktorokra emlékezik. Egy másodikos földrajzvizsgára a kisdiáknak, ha győzné a nagy könyvet, annyi idegen szót kellene fölvennie, mint egy bonctani szigorlatra. (…) Mi szükség erre? Hisz ma még a kutató is polcon tartja az emlékezetét; azt tudja, hová kell nyúlnia. A tudás ma képesség és tájékozottság. Az iskolának áttekintést kellene adni, s bizonyos képességeket tornáztatni. Sokkal kevesebb lexikon, sokkal több mozgékonyság. ”

A tanmenetről

„A merev, rögzített tanterv azért ellenszenves, mert tanmenet-lebonyolítássá teszi a tanítást. Márpedig a tanítás olyan, mint a verselés, a legjobb rímet mindig az alkalom, az elcsípett véletlen adja.”

A tudásról még egyszer (Irodalomtörténetet tanított éppen, mikor ezt írta…)

“Az iskolától mindenki tudást vár: ettől a babonától nehéz szabadulni. De mi a tudás az irodalomtörténetben? Az, hogy Pázmány 1570-ben született Nagyváradon? De hisz ezt csak az tudja, aki évente tanítja, s nincs elég ideje elfelejteni. Én legalább tízszer tudtam már, s mielőtt a táblára felírtam, mégis csak meg kellett néznem még egyszer. (…) S nem ilyen majdnem minden, amit mi irodalomtörténeti tudásnak hiszünk? Okos ember a polcán tartja, s ha kell, megnézi. Az igazi tudás megfoghatatlan valami. Színfolt, melyből, ha kell, egy emberi arcot tudsz kibontani. Hallás, amely felfülel egy szép vagy jellemző mondatra. Arányérzék, amely elmúlt törekvések helyét, viszonyát érzi. (…) Pázmány születési évét megtanulni udvariasság tőlem és a diákoktól is. (…) De a lényeg egészen más. (…) Nem tudást kérek a tanítványaimtól, hanem munkát. Azt nyugtázom, amit csinált, s nem azon csőszködöm, hogy mit nem tud. ”