21.
nap
„Hogy
levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság
kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, És
felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és
valóságos szentségben.” (Eféz.4: 22-4: 24)
Nagyon
nehéz csak a bensőkbe, befelé figyelni, ha közvetlen környezetünk nem partner
ebben, hanem ellenségesen viselkedik, s megpróbálnak minél több dolgot
kihasítani az emberből. Velem is ez történt. A házunkban él egy házaspár, s
annak a huszonhét éves fia. A fiú még csak most végzős gimnazista egy esti
iskolában. A múlt esztendőben a szülei megkértek arra, hogy segítsek a leckéit
megírni, hiszen a Covid miatt nem volt jelenléti oktatás. Főként prezentációkat
kellett készítenem, amelyek 5-7 óra alatt születtek meg. Nagyon nehéz dolgokat
adtak fel, s magam is meglepődtem azon, mivégre. A szülők azt ígérték, hogy
segítenek a kocsim műszaki vizsgára való felkészítésében, de állandóan a
pénzről beszéltek. Megpróbálták elhitetni velem, hogy sokkal olcsóbban
beszerelnek dolgokat, mint mások. Miután ebből élnek, hittem nekik. Ahogyan
vége lett a tanévnek, s a gyermekük jeles bizonyítványa is megszületett, abba
is hagyták a munkákat. Egy előzetes felmérés alapján mindent megrendeltem, amit
ki kellett volna cserélni, de két dolog kivételével nem történt semmiféle
változás sem, hanem ott hagyták a csomagtartóban az új alkatrészeket, s a nyár
folyamán egyetlen egyszer sem kerestek telefonon sem. A szorgalmi időszakban
napi két órám ment arra, hogy telefonon hallgattam, milyen nagyszerű gyermekük van,
s csak egy kis segítségre szorul, de pengeéles az esze. Szomorúan tapasztaltam,
hogy mára már nem is köszönnek. Az autóm átment a vizsgán, mert elvittem egy
szervízbe, de ezt a dolgot, ami történt velem, azonban sehogyan sem értettem. A
legfájdalmasabb az volt, hogy a Gyermekemen keresztül, aki a Mennyben él
környékeztek meg. Ez tipikus példája a posztmodern világ Istentől való
eltávolodásának, s annak, hogy, ahogyan a természetben az üvegházhatás-és egyéb
emberi tevékenységek miatt egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy már nem tudjuk
kizsákmányolni tovább, így az embernek is új szívre van szüksége ahhoz, hogy a
másikra úgy tekintsen, mint egyre azok közül, akik a testvérei Krisztusban.
Kell, hogy ez bekövetkezzen a világban, mert az most romlott és nem szabad. A
szabadságot senki más, csak Krisztus adhatja meg számunkra, ha új emberként,
kitárt szívvel, az igazságra szomjazva követjük Őt.
22. nap
„Ha
valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és
elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett.
A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt
örömmel fogadja;” (Mát. 13: 19-20)
Zsófinak
van itthon egy festménye. A címe „Solvere volo et solvi volo” („Oldani vágyom
és oldódni vágyom”). A kép témája: Krisztus a kereszten. Sokszor és sokat
elnézem ezt a műalkotást, s mindig új értelmet találok neki. Vendégek vagyunk e
Földön. „Szélkiáltók” Isten tenyerén. Kavicsmorajlások és tengerfájdalmak. Néha
szivárványfeszítő lepkék. Átjárók, alagutak, csatornák és hidak. Súrlódások
nélküli egység. Szakrális semmi mező… Rezonanciák nélküli teremtés… Mégis
törött világ. Dimenzónyitások. Néha ilyen gondolataim támadnak, ha ránézek.
Zsófi nem festett meg bármilyen témát. Több biblikus képe is létezik. Szerette
Istent. Gyermekének vallotta magát. Innen is tudom, hogy nem eltemettük, hanem
búcsút vettünk Tőle az újra találkozás reményében. Azonban volt olyan időszaka,
amikor nem volt kedve rajzolni, s addig könyörögtem Neki egy-egy pályázat
során, amíg az én kedvemért mégis megtette azt. Ezért is imádkozom a mi
Istenünkhöz, hogy bocsássa meg nekem, hogy elvettem a szabad idejét. A fent
maradt munkái így, utólag kárpótolni látszanak a sok rajzolásért. De mégis… Mi
történt volna, ha az alkotásra szánt idejében mást csinál? Erre a kérdésre már
sohasem kapok választ. Néha én is kétségbeesetten küzdök szavakkal,
mondatokkal, imával, és a józanésszel… Néha szent igéket mormolok öntudatlan…
Zsibbadok, feszülök, elbukom és emelkedem. Átölel a Boldogság. Lelkem
kirajzolódik és utazni kezd, akár ujjaink a szánk lehelte deres vonatablakon.
És tudom, legszebb dolog a szűz papír. Ég és Föld anyaga veszi körül. Megállok.
Gyermeki módon csodálkozom rá, milyen gyönyörű. A holnap is így talál.
Sugarakból
fonok írott kupolákat… Ma játszom. Fáradtságom elűzendő Michelangelo-t olvasok:
„A
legnagyobb művésznek sincs oly álma,
amit
ne zárna bármely kocka márvány
önnön
feleslegébe: míg kitárván,
a
lélek által vonz kéz megtalálja.”
És
észrevesszem a természet apró csodáit éppúgy, mint a körülöttünk lévő emberi
szíveket, virágokat, vizeket, szeleket vagy csak egy apró mosolyt, mozdulatot
csupán. Mert csakis így nem záporzik el mellettem az élet. Ha a Lányom képeire
így tudok gondolni, akkor tiszta szívemből hiszem, Isten megbocsát azért az
időért, amit azzal a kérésemmel, hogy fessen, elvettem Tőle. Ámen.
„Ha
pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek
készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel,
semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a
melyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy
kaphat valamit az Úrtól; kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.” (Jak.
1: 5-8)
Az
emberek, még a templomba járók egy része is nagyon fél az Igazságtól, s retteg
attól, hogy Krisztus közelébe menjen, vagy tiszta lélekkel nézzen Isten
szemébe. Vajon, miért? Mert úgy hiszik, hogy a Jézussal való találkozás
kifejezetten veszélyes, hiszen a komfort zónájuk, csak az evilági felé néz. Számukra
Jézus nem lesz más, mint szembenézés a halállal. Pedig új ember és új élet
szükségeltetik ahhoz, hogy imádságainkban ki merjük tárni szívünk minden titkát
Jézus felé. Mikor az Egyetlen Lányom 25 évesen elment, sírtam, zokogtam,
önmagam, a volt tanárait, a vejem, s mindenkit vádoltam azért, mert az
agyhártyagyulladás nem engedte tovább a Földön élni. Sőt! Sajnos, az is
kiderült, kitől kapta el a számára halálos kimenetelű kórt… Ha otthon maradt
volna, hiszen csütörtökön este már hazaküldte a rendező Budapestről
Nagymarosra, s nem orvoshoz vitte Őt, akkor ma is itt élne a Földön. És milyen
könnyű, valakinek csak a munkáját használni, de nem törődni azzal, ha beteg… Egy
hét múlva már a Mennyek Országának lakója lett. Ez a rengeteg, ha…, akkor
teljesen felőrölt. Lehet egy hívő ember is mérges? Perlekedhet a Mindenhatóval?
Igen. Joga van mindehhez, mert, ha szívében valóban Krisztus él, akkor elindul
a megértés útján. Még nem tud megbocsátani senkinek sem. Mert ezt a kegyelmi
állapotot is kérnie kell. És nincs térképe ahhoz, hogy merre induljon el.
Ismeretlen vizekre tévedt, s menekül. Aztán rádöbben, ha önmaga elöl is elfut,
Jézust tagadja meg. Így elmulasztja az Ő segítségét, s a sajt jövőjének sírját
ássa csak meg. Vádaskodni könnyű. Meg van engedve bárkinek e Földön, de
megbocsátani? A legnehezebb dolog az életben. El kell engedni a haragot, dühöt,
s ismét új emberré kell változni. Azt gondolná az ember, hogy csak egyetlen egyszer
lehetséges új szívet kérni, noha ez nem igaz. „Az a parancsolatunk is van ő
tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” (1. Ján. 4:
21) –mondja az evangélista, s ebben bizony az is benne foglaltatik, hogy, ha
Istent követed, nem lehet más utad, csak az, ami a megbocsátás felé visz.
„Ha
azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug
az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az
Istent, a kit nem lát? ( 1. Ján. 4: 20)
„És
a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”
(Mát.10: 38)
Gondolom,
te is feltetted már önmagadnak azt a kérdést, hogy miért van ennyi szenvedés.
Főként, ha Isten a mi Atyánk, akkor miért engedi meg azt, hogy az életünkben
nagyon sokszor csupa kétségbeesés érjen bennünket. Gondolok itt a betegségekre,
az anyagi gondokra, szeretteink elvesztésére, s agonizációjuk végig nézésére. A
válasz csakis akkor értheted meg, ha Jézust, mint embert, s, mint Istent is
képes vagy elfogadni. Jézusról nagyon keveset tudunk, amíg emberként élt,
azonban annál többet, mikor Krisztussá lett. Az evangéliumok szerint Jézus már gyermekkorában,
Názáretben kitűnt éles eszével. Tizenkét esztendősen már tanított a Jeruzsálemi
templomban. Amikor felnőtt, útnak indult, hogy tanuljon és tanítson.
Találkozott Keresztelő Szent Jánossal, aki a Jordán folyóban megkeresztelte, Őt,
mert a szentelt víz lemossa az ember bűneit. Csodákat tett, tanítványokat
gyűjtött, s a Szentlélekről tanított. Már ekkor kitűnt isteni mivoltával, noha
emberként élt e Földön. És már ekkor hirdette, hogy beteljesíteni jött a
törvényt, nem megszüntetni. Nos? Ma mit szólnál egy ilyen emberhez? Bolondnak
gondolnád talán, de követnéd? Nem hiszem. Jársz egyáltalán gyülekezetbe? Hítben
járó tagja vagy? Talán, igen, talán, nem. Lehetséges, hogy te is olyan álszent
és képmutató vagy, mint a farizesusok egy része? Vagy él benned az embertársi
szeretet, a feltétlen szelídség, a béketűrés és a szerénység? És aktív tagja
vagy a gyülekezetednek, vagy csak akkor lépsz be oda, nagy bánat ért, mert a
szenvedésben azonnal Krisztus felé fordulsz? Más időkben pedig úgy vagy ezzel,
hogy minek menjek oda, voltam már ott eleget! Szerinted ez a Jézushoz méltó
magatartás? Lehet, még azt is gondolod magadban, hogy felvettem már a
keresztjét, úrvacsorákon is megjelentem, jó keresztény vagyok. Közben pedig
mást sem csinálsz, csak kibeszéled még a barátaid is, akiket nem nézel semmibe
sem, csak a bajok idején. Panaszkodsz fűnek-fának arról, milyen nehéz a
megélhetés, áremelésekkel van tele a világ, s, csak sorolod, sorolod a
sérelmeid. Ilyenkor kellene elgondolkodnod azon, mit jelent számodra Jézus,
mert ezeket a dolgokat biztosan, nem. Isten Országától egyre távolabb kerültél,
s észre sem vetted.
25. nap
„Ne
ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal
ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. Miért nézed
pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a
te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának:
Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda
van?
Képmutató,
vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a
szálkát a te atyádfiának szeméből!” (Mát. 7: 1 – 7 :5)
Az
Egyetlen Gyermekem nem akartam az élettől megóvni, mert akkor nem
teljesedhetett volna ki a munkáiban. Így bármilyen tervében maximálisan
támogattam. Mióta elment, azóta gyötrődöm ezen, hogy vajon jó édesanyja
voltam-e?! Talán, ha másfelé irányítom, s nem lesz a színház az élete, akkor
nem következik be a halála. Azon is rengeteget gondolkodtam, hogy, ha az
édesapja nem megy el abba a másik világba, mikor Zsófi tizenhárom hónapos volt,
akkor bizonyosan egészen másként is alakulhatott volna az életünk. De ezek
emberi gondolatok, amelyeket a szenvedés formál bennem egésszé, s nem Istentől
valók. Amikor vádaskodom önmagammal szemben, akkor kerülök a legtávolabb
Krisztustól, mert az Ő tanításaiban nem ez áll. Ilyenformán gerenda van az én
szemeimben is, amely a lelkivilágom hullámzásában látható csak igazán. Ezt
azonban, csak Jézus látja. Ő, aki a kereszten a lelki szenvedéstől szintén
megingott, de csak egy pillanatra: „Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval
kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem!
miért hagyál el engemet?” (Mát. 27: 46). Egyetlen pillanatra Jézus sem értette,
hogy azok, akikért munkálkodott, akikkel csodákat tett, akiket tanított, miért
tették ezt vele. A testi fájdalmak teljességgel irrelevánsok voltak számára. Aztán
egyetlen pillanat alatt világosodott meg. Ez a tény tette Őt valóban
Krisztussá. Ekkor értette meg az Atya valódi akaratát. Mert nem az Ő elképzelései,
s eddigi tevékenysége volt az igazi érték, hanem az, hogy Isten képes volt
megtenni Érte, ami számára is a legfájdalmasabb volt, hiszen Egyetlen Fiát tette
ki minden testi-és lelki szenvedésnek azért, hogy Ő is Istenné lehessen. Ettől
a pillanattól a halál nem halál többé, hanem az egyetlen lehetőség a Mennyek
Országába való bejutásra. Ha az életünkben a jó földbe hullott magokat is
tisztává, s termővé tudjuk tenni, ha lelkünk alázatos, akkor előttünk is nyitva
áll az út a túlvilági, boldog életre.
26. nap
„Az
Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem
hágy téged: ne félj és ne rettegj!” ( 5 Móz. 31: 8)
„Avagy
nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert
veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.” (Józs. 1: 9)
„Ezek
azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek. Ti pedig
szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által, Tartsátok
meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak
irgalmasságát az örök életre.” (Júd. 1: 19 – 21)
Miért
is szenvedünk, ha hitben járunk? Miért nem tudunk megbocsátani önmagunknak, s
másoknak, ha tudjuk, hogy van Istenünk, akihez bármikor fordulhatunk a
legsötétebb gyász, bánat óráiban, eleséseinkben, elkeseredésünkben? Miért kell
tovább hurcolnunk, mint egy zsákot az elhagyatottság érzéseit? Miért nem tudjuk
egyszerűen a hátunk mögé dobni ezeket a dolgokat? Talán, mert emberek vagyunk,
s a gyarlóságaink megbocsátásáért nyílnak imára ajkaink, de vajon, tiszta
szívünkből jön-e az ima? Ilyenkor a Mindenható Isten szomorúságos, mert félt
bennünket az örök haláltól. Ha ugyanis az örök élet létezik, akkor az
ellentétének is létjogosultsága van. Ha elveszted azt, akit legjobban
szerettél, olthatatlanul szomjazol a jelenlétére. Nem hiszed el, hogy nem látod
többé itt, a Földön. Számodra a világ kiüresedett. Megfeszíted magad, hurcolod
a kereszted, de nem vagy tisztában azzal, hogy ez nem a hitben való járás.
Jézust, amikor keresztre feszítették, akkor volt a most. Az a most, amiből
Krisztussá lett. Van neked hasonló mostod? Meg mered vallani a teljes lelkedből
a bűneid? Ha ezt meg tudod tenni, s el tudod engedni a vádaskodást, akkor
nyersz csakis Új Életet, amiben Új Ember lehetsz. Megszűnik számodra az idő, s elkezded
megismerni azt a dimenziót, ahová oly annyira vágyakozol. Ezt a munkát Isten
elvégzi benned. Nem arra kell Őt kérned, hogy bocsássa meg a napi, heti bűneid,
hanem új szívet kell kérned. Ha ezt megkapod, akkor már nem úgy tekintesz a
földi világra, mint arra, ahol pénzért, esetleg kölcsönökből bármit
megvásárolhatsz, hanem az egyik pillanatról a másikra már tisztán látsz. A
lelkedben születik meg az új éned. Az, aki bátran vállalja a hitét mindenki
előtt, aki nem kérkedik azzal, hogy keresztyén ember, mert úgy szól, úgy
viselkedik, s olyan dolgokat tesz, ami egyértelművé teszi az emberek számára,
hogy Krisztushoz tartozol. Jutalmad pedig az Örök Élet lesz.
„Abból
ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük,
és az ő parancsolatait megtartjuk. Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az
ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1.Ján. 5: 2 -3)
„Én
pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik
titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és
imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mát.5: 44)
A
harag csak rosszat tesz az emberi elmével és testtel is, mert előbb-utóbb a
pszichés terheléseink átmennek tényleges, testi tünetekkel járó betegségekbe.
Még mindig haragszol? Még ma sem vagy képes megbocsátani? Imádkozz azért, hogy
megváltozzon ez a világképed, hiszen így nem lehetsz Isten gyermekévé. Pedig ő
szeretettel vár rád. Ezt a feltétlen és önzetlen szeretetet kell családod,
embertársaid felé közvetítened. Már mindent tudsz a Mennyek országáról, ismered
a bűneid, tudod, hogyan lehetsz Jézus követőjévé. Úton vagy. És még mindig nem
vagy képes a megbocsátásra, csak el-elfeledkezel arról, hogy teljes lelked csak
akkor lesz Krisztusé, ha Rá hagyatkozol, ha követed Őt. Azt gondolod, hogy
hitben jársz, miközben a valós lépteid egyre nehezebbek, nagy fájdalmaid vannak
a gerincedben, s nem tudod, mivégre. Noha, pontosan ismered az okokat. Olyan
ez, mint, amikor az ember agyát megpróbálják hipnózissal manipulálni. De neked
nem erre van szükséged, hanem életed Krisztus kezébe való helyezésére. És ekkor
történik meg a csoda. Új Lelket kapsz a Teremtőtől. Egy saját versem szeretném
idézni, mert
„Megfeszíttetünk
mi is naponta,
áldást
vár sóvárgó valónk
ahogyan
az IGE is testté lett,
a
szeretet irgalmáért
nyílik
imára ajkunk.
Nem
éhezni és nem szomjazni többé,
ha
nyílik a hetedik pecsét.
Könnyek
nélkül színről színre látni
Isten
arcát és homlokunkon
hordani
Nevét…”
(M.
Fehérvári Judit: Credo – részlet)
ebben
a tíz sorban benne rejlik mindaz, amire mi, emberek mindnyájan vágyunk. És nem.
Nem tévedek. Valóban szeretnénk A Teremtőben testvérekké válni, s elengedni a földi
hívságaink, amelyek gúzsba zárják a lelkeink, hiszen Istennel, csakis egyféleképpen
találkozhatunk. Gyermekeivé kell válnunk. Ekkor minden gyűlölet eltűnik a
szívünkből, s testvérek leszünk mindannyian, akik hisszük az Igazságot. Nehéz
dolog ez. Szeretni az ellenségeinket? Azokat is, akik kárt okoztak nekünk, akik
hagyták elmenni az Egyetlen Gyermekem? A legeslegnehezebb dolog a világon.
Isten azonban ezt kéri. Imáimban már én is, mert Úton vagyok.
28. nap
„Az
irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be
azokat a te szívednek táblájára; Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek
és embernek szemei előtt. Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére
pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te
útaidat.” ( Péld. 3: 3 – 6)
Jézus
tanításainak teljes megismeréséhez és elfogadásához tiszta szív és tiszta
hallás kell. Hacsak félig hallod meg Őt, akkor nem lesz teljes a Róla alkotott
ismereted. A féltudás pedig veszélyes is, mert te teszed hozzá a másik ötven
százalékot. És még az sem bizonyos, hogy abból építkezel, amit a
gyülekezetedben hallottál, vagy Biblia órákon tanultál, esetleg, te magad
olvasva Isten Igéit, megpróbáltál kiszűrni belőle. Jézus sokszor ismétli
önmagát ahhoz, hogy minél inkább megértsd Őt. „Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt
eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra,
hallja. És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek
néktek, sőt ráadást adnak néktek, a kik halljátok. Mert, a kinek van, annak
adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.” (Márk. 4: 22-25).
Vajon, mi a szándéka ezzel? Csak a tiszta szívű ember értheti meg: Isten
országáról beszél. Hozzád éppen úgy, mint hozzám. A túlművelt, vakbuzgó hit
követőinek nem mondanak semmit sem ezek az Igeversek. Vajon, miért? Mert
belőlük éppen az hiányzik, ami Krisztust Krisztussá tette: az alázat és a
feltétlen bizalom. Őszintén, te milyen embernek gondolod magad? Hitben járónak,
vagy a hit útján elindulónak? A Református énekes könyv 422. zsoltárának
második strófája ötlik eszembe:
„Ha
este száll reám, s csöndes helyen
Álomra
hajtanám fáradt fejem:
Nem
lesz, hol nyughatom, kő lesz a vánkosom,
De
álomszárnyakon szállok feléd.”
A
dal szövege Mózes első könyve 28:11-12 verseire, Jákob álmára utal, amikor is
már nagyon elfáradt. Fogott egy követ, azt tette a fele alá, de álmában
megjelent neki egy létra, ami az égig ért, s azon Isten angyalai fel-és lejártak.
Innen tudta meg, hogy Isten szereti őt, noha az elsőszülöttséget egy tál
lencséért vette meg idősebb ikertestvérétől, Ézsautól, s édesanyjának,
Rebekának a segítségével megszerezte édesapja, Izsák áldását is. Isten mégis
megbocsátott neki, mert ilyen Istenünk van. Akkor te úgy gondolod, hogy
számodra nincs megbocsátás?! Igenis, van, mert Isten látja a lelked szándékait
is.
29. nap
„Halljátok:
Ímé, a magvető kiméne vetni. És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék,
és eljövének az égi madarak és megevék azt. Némely pedig a köves helyre esék, a
hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. Mikor
pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. Némely
pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem
ada gyümölcsöt. Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő
gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely
pedig száz annyit. És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.” (Márk.
4: 3 -9 )
Isten
önmaga a tökéletesség, s az igaz szépség. S miután Ő a Teremtőnk, teleszórta a
világunkat a gyönyörű dolgok szikráival. Csak szem kell hozzá, hogy észrevegyük
mi mindennel ajándékozott meg bennünket. A látó, a hitben élő embert el tudja
varázsolni egyetlen, őszi pompáját felöltő fa is, vagy egy erdei kirándulás.
Vannak azonban olyanok, akik szeretnék „… szemmel, szájjal, füllel, orral felfalni
az egész világot.” (Babits Mihály: Éhszomj). Hallják vajon Isten Igéjét,
tudják, mit jelent a jó föld? Ó, nem! Ők csak a pillanatnak élnek, s a
legszegényebbek a teremtett világon. Lehet, hogy lehajtott fejjel sétálnak a
mezőkön, s nem látják meg a hajlongó búzatáblában a magányos szarkalábat, a
templomban lévő gyülekezet tagjainak ünnepi ruháit. Pedig mindez olyan
csodálatos! De vajon ujjong-e a lelkünk is Isten Igéit hallva, vagy lelkészünk
a magvetőhöz hasonlatos, aki csak néhány ember szívében talál jó földre?
Reményeim szerint nem, noha tudom azt, hogy a válaszban az igen is benne
rejlik. Visszatérve a megbocsátáshoz, a templomban ülők lelkében békesség van,
vagy fájdalom, ami akadályozza őket abban, hogy képesek legyenek szeretni a
felebarátaikat, s eltörölni minden haragot, ami a legbensőbb mélyben lakik? Nyilván
lesznek úton levők, s megérkezettek. Azt azonban, csak ők maguk tudhatják, hol
is állnak a Krisztushoz vezető úton: az út mellett, a köves helyen, a tövisek
között vagy a helyükön. Jó volna azt hinni, hogy minden ember a jó föld!
Szerető és megbocsátó Istenünk Egyetlen Fiát adta azért, hogy megtanítsa az
embereket hitben járni. Istentől ugyanis azt nevet és lelkületet kapjuk vissza,
amellyel Őt szólítjuk. Így mi is a megbocsátás, az irgalom, a szeretet és az
öröm gyermekei lehetünk. Amikor önmagunkban keressük e fogalmak kiteljesedését,
akkor találjuk csak meg igazán a saját isteni mivoltunkat.
30. nap
„Kegyelem
néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát
adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, Mindenkor minden
én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, Mivelhogy
résztvettetek az evangyéliom ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; Meg
lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a
Krisztus Jézusnak napjáig: A mint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek
mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint a kik mind az
én fogságomban, mind az evangyéliomnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan
részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben. Mert bizonyságom az Isten,
mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében.” (Fil. 1:
2 – 8)
A
megbocsátás rögös útjain haladtunk együtt Kedves Olvasóm, s, íme, elérkeztünk
az utolsó naphoz. Tudom, hogy nagyon hosszú igeverset idéztem, de vajon, miért?
Mert harminc napnyi Istenről és Fiáról, Jézus Krisztusról való gondolkodás után
van még néhány feladatunk. Így, közösen. Hiszem, hogy mindenki tisztában van
azzal, hogy Isten nem a dolgok végén található, hanem az elején, itt és most.
Miképpen az is bizonyos, hogy Te és Mindenki ezt az Istent keresi. Őt csak
akkor vagyunk képesek befogadni, ha társainkban is meglátjuk a valóját. Ezt a
belső utat pedig végig kell járnunk ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani, hogy
igazán tudjunk szeretni. Ha ezt a kegyelmi állapotot kérjük, s megkapjuk, akkor
az érintkezés kultúrája is mást jelent számunkra, mint régen. Első sorban
finomságot, csiszoltságot, udvariasságot a társas kapcsolataink során, s
kinyújtott kezet azoknak, akiknek megbocsátottunk. Persze, sok más egyebet is: mély
tisztelet embertársaink iránt. Pál apostollal szólva olyan szeretetet is, ami
önzetlen, „nem keresi a magáét”. És szépen kell viszontszeretnünk Istent is,
hiszen Ő szeretetének minden gazdagságát ránk árasztotta. Soha nem szabad
elfelednünk, mi mindent tett értünk. Tág szívvel, s nem nyafogással, hol ilyen,
hol olyan hangulattal érdemes csak hozzá fordulni, hiszen Ő is így közelít
hozzánk, ezért lehetünk Isten és Jézus Krisztus gyermekei. S ezt az érzést felfelé
tekintve is ki kell fejeznünk, hiszen ezért kaptuk meg a szabad akarat
adományát. A szeretetünk is csak akkor lehet szép, ha a természetes és a
természetfölötti Istent mintázó, harmonikus egységbe forró. Ekkor az az Isten-Ember,
Jézusnak a megtestesült szeretetévé válik bennünk is a hit és az Ige.
Készítette:
Mocsár
Gáborné Fehérvári Judit, aki az M. Fehérvári Judit nevet használja írásaiban.
Debrecen,
2021. augusztus, a pályázat kiírásától – 2021. 09. 26-ig
11.
nap
Zárójeles ráadás a 31 napos hónapok idejére
„És
ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala,
és gazdag. És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá,
mivelhogy termete szerint kis ember volt. És előre futván felhága egy eperfüge
fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő. És mikor arra a helyre jutott,
feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma
nékem a te házadnál kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. És
mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be
szállásra. Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak
felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem,
négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a
háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy
megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”
(Luk.
19: 2 – 10)
Vajon,
hány mai ember képes ilyen erős lendülettel és hittel befogadni Jézust, mint
Zákeus? Hányan mondják azt ebben a haszonleső világban, hogy, megismertelek, megkövetlek,
kamatos kamatostól visszaadom neked, amivel tartozom. Zákeus, mint fővámszedő
sok-sok szenvedést okozhatott az embereknek. Az már csak ráadás, hogy minden
ember életében hatalmas próbák vannak, amelyek éppen a szenvedéssel állnak
szoros kapcsolatban. Van, akinek a Teremtő bőven porcióz ebből, míg mások, csak
a napi kellemetlenségek: családi, munkahelyi kapcsolatok, halálesetek révén
találkoznak a szenvedéssel. Egyetlen Gyermekem elvesztése után jó ideig egy
torz világban éltem. Letaglózott, megkeseredett és vádaskodó voltam emberrel,
Istennel szemben. Nagyon vigyáznom kellett arra, hogy bele ne őrüljek a
fájdalomba, hogy képes legyek a valóság talaján maradni. És ebben az
állapotomban, akárcsak Zákeuséban Jézus, ölelt át az Isten. Embereket küldött,
akik segítettek abban, hogy megláttassák velem a „könnyektől szépült,
Isten-arcú arcot” (Ady Endre). Ezt mondja Bölcs Salamon is: „Gazdagság és
tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság. Jobb az én gyümölcsöm a
tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél. Az
igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén.” (Péld. 8: 18-20).
Ilyen a mi Istenünk. Mindent megtesz értünk. Azért, hogy a legnagyobb
reménytelenségeink, elbukásaink, fájdalmaink idején is tiszta szívet adjon
nekünk, ha hozzátartozunk. S könnyű belátni, hogy, ha földi életünkben Jézust
követjük, azzal csak a Mennyek Országába nyerünk belépőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése