Kavicsok

http://www.agriafolyoirat.hu/pdf/Agria55_2021_nyar.pdf 

Epreskerti hangzavar

 

 

Ma összekuszálódott minden. A teafőző helyett

a tüdőm sípolt, a tűzhely lángja jégszekrényt

játszott balzsamként ömlő verejtéktestemen,

ha hozzáértem végül, s sebet sem hagyott.

És sebtében süllyedni látszott a konyha:

dédmama nefelejcses csupra vad ringatózással

lejtette táncát, míg a fejem követte a kábulatot.

Hirtelen nem tudtam, túlélem-e ezt a fogalmamsicsenarról,

milyen napot és hónapot és Zsófiára gondoltam,

az egyetlen lányomra, vajon, ha felröpülök hozzá,

ő nyit-e kaput, s boldogan vár-e, s kimondja-e:

Végre, de jó látni téged mellettem, anya,

vagy csak egyszerűen belemosódom a semmihártyájába,

s leszek kozmikus anyag, mi nyomot sem hagy,

és nem vergődőm tovább, mint hátára fordult bogár

várva arra, hogy valaki majd csak eltapos.

 

 

De ez ma egy másmilyen nap lett: a konyha végül

lábakat növesztett és szárnyaival vadul csapdosva         

elvitt haza. Édesanyám megrökönyödve nézte,

hogy virágoskertjébe becsapódik egy elalélt madár,

mindig szerette az állatokat, s felemelt engem is,

de, hogy ki vagyok, nem tudta már, hiszen Isten

túlságosan régen máshol hintette szemeibe az égi valóságokat,

s csak arra emlékezett, hogy Apám a gyökér a házunk

előtti akácfák hűs lombjai alatt, s hajnalonként ő

emeli magasra marionettzsinórokon a Napot.

 

 

Ma összekuszálódott minden. Orvos kellett volna mellém,

de, csak a rettegés festette arcomra bíborfoltjait, s

jajaim is csontjaim hajtogatták origami lepkékké,

hogy elröpülhessek a zuhany alá, hiszen mégsem

lehetnek elmúlásszagúak a sejtjeim, ha még levegőért

hadakoznak tüdőrózsáim, s talán, új bimbók is élednek

vesszejeiken, ha üvegbúrával fedem be önmagam,

hogy ne fújjon szilánkosra a szél, ha az esőben csobbanni

akarok. És nem maradt más, csak a régmúlt mesepirulái

olvadtak számban málnaillatú holdfénnyé: túléltem a tegnapot.

 

 

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2021. 03. 22.