Életcél, életszél, életszeglet, életszelet...

A jelenben élni, a pillantanak... Szinte minden ezoterikus bölcselkedő alapkiindulási pontja ez a mondat, ha az ember lelkével foglalkozik. Noha, érdekes módon lehetőség lenne pedig arra is, hogy az állatok vagy a növények pillanatnyi léthelyzetéről filozofálgassanak. Csak éppen ezt a dolgot vagy elvetnék vagy nem érdekelné őket. Nehéz visszajelzéseket adni arról, ami nem beszél vissza vagy nem jelez. 

Popper Péter írja A belső utak könyvében, hogy "Az ember is, mint a növény, arra fordítja fejét, ahonnan fény és melegség sugárzik." Csak éppen nagyon nehéz észrevennünk azt a bizonyos fényt, amelyet úgy szeretnénk megtapasztalni, ha az emberektől folyton azt kapjuk, hogy mit és miért nem csinálunk jól. Nagyjából nem tudjuk jól leélni földi életünket, nem tudunk megfelelően kommunikálni, nem vagyunk szabálykövetők etc. . Így aztán a folytonos nem egyszer csak átcsap a ne-vel kezdődő tiltómondatok sorába, amelyektől még felnőttként is megborzadunk. Mert vannak pillanatok, amelyeket egyszerűen képtelenség jól megítélni, jól megélni... Ellenben, ha tovább gondolkodunk azon, hogy kinek a szemszögéből jól, akkor máris visszajutunk önmagunkhoz. s én mégis úgy vélem, a belső béke, ami csakis a miénk, egyes-egyedül rajtunk múlik: s éppen azon, hogy mi az, amit meg szeretnénk tartani magunknak ebből a világból, s mi az, amit mindenképpen el kell engednünk ahhoz, hogy a pillanatok ölelhessenek bennünket magukhoz, a szép emlékek, egy-egy kellemes illat vagy akár az ételek íze, italok zamata, mert ezektől is szebbé lesz életünk, s néha fel-felcsillan annak valódi fénye.

(Én)