M. Fehérvári Judit: Apokaliptikus ébredés

                                                    Apokaliptikus ébredés
                             

                                             23 óra 59 perc 59 másodperc

  A múltból kúpos hegyeket, tejfehér ködös tájakat, delfintengereket kimetsző idő

          Belénk ágyazta tudatát a létnek: üzeneteket, metaforákat, s magát a 

                     születést, Gaia anyánk most mégis elképedten réved a

                        semmibe, szoknyájának korcát Rég megeresztette

                           az idő, s sanyarúan veszi észre ő maga is a

                                változást Túlburjánzó indák csúcsain

                                                        görnyedt háttal sóhajtja el, hogy

                                      immár Véglegesen eljövendett

                                         a klimax, s hiába halmozta

                                                  fel mindazt az

                                                    Ösztrogént,

                                                          mi

                                                       tovább

                                                     húzhatná

                                                  a menopauza

                                                   korát,s nem

                                                 volna Kritikus a 

                                           hőhullámok terjedése a 

                                          Földön, minek oka nem a

                                       Globális felmelegedés, hanem 

                                  az öregség közel volta, s ezért Izzadja

                               ki ma is minden verítékét, okozva ezzel ár-

                         és belvizeket, Melyek szapora szívdobogásukkal

                       és a lázzal ordítják, hogy Véglegesen túlkatalizálta 

                    magát e Glóbusz, s lassan elvész A vakító kék és a felhők 

               fölött habzó opálos csillagfény, S a Nap sugarai úgy égeti a világ

         hályogosra mart Szemeit, hogy maga a Hold is, az elvont csoda Krátereire

     bomlik széjjel, hogy így adja jelzéseit A Tejútrendszer radarjain túlra is, mikoron

       már Nem lesz többé sem a nappalokat az éjtől elválasztó Semmiféle láncolat, 

       és Gaia sem, ki lecsókolná Gyermekeiről az idő múlásával képződő ráncokat.

                                               M. Fehérvári Judit