Harlequin fázik és énekel Zsének És mert nem tudok visszanézni, nem vagyok képes ítélni, s kimondani, miért fájnak néha a percek, mikor bizalmam Benned gennygóccá erjed… És égnek a szavak, szúrnak, akár a penge, érzékeny belső szerveket sebezve, s nem esik ez jól nekem sem… Hiszen a mélység medrei rajtam is átzubognak, megszólítnak, hogy visszhangozhassanak bensőmben, mert ez így szokás, mikor hevesen elkap a láz, s görcsbe fordulnak kint a fák, míg bent fogollyá lészen a nyár. Tudod, csak a kontrasztok miatt kérem az Istent egyre erőteljesebben, hogy ne adjon olyan örömet, melyben a bánat bunkere építi sündisznófészkét álcázva csillagok járását, égre feszítve a lepkék mindenségét, s bolondnak érzem magam, Harlequinnek, ki szenved e létben, búcsút intve szerepének, holott gyógyítania kellene szentélyekkel, kozmikus erővel, csillagfénnyel, látni és hallani, de nem reflektorfényben, hanem csupán egy szóban és emberségben. Te ezt tudod adni, s jó így megnyugodni, keringőhöz vulkánok peremére állni, dúsan termő búzaföldekhez simulni, burjánzani, elképedni, fényt teremni, gondolkodni, világokat dallá tenni, törvényeket tisztán látni, egyensúlyom megőrizni, mert védtelen vagyok és égnek a szavak, szúrnak, akár a penge érzékeny lelkü

Harlequin fázik éégnek a szavak, szúrnak, akár a penge,

érzékeny belső szerveket sebezve,

s nem esik ez jól nekem sem…

Hiszen a mélység medrei rajtam is átzubognak,

megszólítnak, hogy visszhangozhassanak

bensőmben, mert ez így szokás,

mikor hevesen elkap a láz,

s görcsbe fordulnak kint a fák,

míg bent fogollyá lészen a nyár.

Tudod, csak a kontrasztok miatt

kérem az Istent egyre erőteljesebben,

hogy ne adjon olyan örömet,

melyben a bánat bunkere

építi sündisznófészkét

álcázva  csillagok járását,

égre feszítve a lepkék mindenségét,

s bolondnak érzem magam, Harlequinnek,

ki szenved e létben, búcsút intve szerepének,

holott gyógyítania kellene szentélyekkel,

kozmikus erővel, csillagfénnyel,

látni és hallani, de nem reflektorfényben,

hanem csupán egy szóban és emberségben.

Te ezt tudod adni, s jó így megnyugodni,

keringőhöz vulkánok peremére állni,

dúsan termő búzaföldekhez simulni,

burjánzani, elképedni, fényt teremni,

gondolkodni, világokat dallá tenni,

törvényeket tisztán látni, egyensúlyom megőrizni,

mert védtelen vagyok és égnek a szavak,

szúrnak, akár a penge érzékeny lelkünket sebezve

és még nem tudok visszanézni,

mert nem vagyok képes ítélni,

s kimondani, miért fájnak néha a percek,

mikor bizalmam Benned gennygóccá erjed…

M. Fehérvári Judit