A busz

Mikor a busz ajtaja becsukódik,

mintha egy Angyal zárná össze szárnyait,

hogy beleférjen a magányok dobozába,

ahol  elveszett már minden remény, s hit.

És itt élünk e városban, mégis minden változik.

Az útvonalat ismerem, de valamiért

mindenre másképpen nézek,

mert a burkolat ugyan a régi,

ám tudtán kívül folyton csak temet…

Itt jártam egyetemre,

Apámmal gyakran beszélgetve

álmodtuk végig az utat,

majd leszállván magányosan

bontottuk ki külön vitorláink estig…

Amott áthallgattam egy évet,

rácsodálkoztam a szitárra,

s mindenre, ami összhangzattan.

Abban a házban élt a barátnőm:

meséket írt, rajzolt, festett,

testét a tüdőrák emésztette meg…

Pulmonológus főorvosként tudta,

mi vár rá, nem úgy, mint Apám…

Tavalyelőtt pedig éppen itt csodáltam

sokadjára újra a virágkarnevált,

s látom a házat, ahol éltem,

mikor még volt Gyermekem, s párom:

ez utóbbira nem érdemes szót fecsérelni sem,

de a Lányom agyhártyagyulladása

kettéreccsentette minden gyászom,

csontvelőmig hatol minden percben a Jaj…

Szombatonként két éven át itt zengett a

szili karéji verbunkos, s ropogott a parketta

az én lábaim alatt is, ott pedig Zsófival

álmodtuk képeinek ruháit, akár a divattervezők

minden egyes debreceni tárlata előtt.

És az ott a TESCO, ami elvitte innen az óvodát,

s azt a házrészt, amely egy lepkegyűjtő professzoré

volt: az udvara mohás, a belseje antik bűbáj…

Istenem! De imádtam levegőjét, s minden egyes bútorát…

Zsófival éppen ilyet gondoltunk magunknak sok éve már.

A fűnyírókat nyűttem, mint ama mesében az erős

ember a fát… Amott kölcsönöztem aztán a másokét

tavaszonként legalább ötször háromszázhatvanöt

napból hetvenötön át…

Itt meg fogorvoshoz és pszichiáterhez jártam…

A rendelő ugyanaz, az emberek meg jönnek és mennek,

akár a buszon, hol felépítjük önmagunk körül a teret,

s kerítéseket és határokat is szögesdrótokkal

húzunk magunk köré, hogy lelkünk éjszakáit

senki se leshesse meg.

Már nem tudom, hol kell jelezni,

ezért a végállomáson szállok le a vasútállomás előtt,

s mikor a busz ajtaja becsukódik,

mintha egy Angyal zárná össze szárnyait,

hogy beleférjen a magányok dobozába,

ahol  elveszett már minden remény, s hit.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2017. március 11.