2016. szeptember 27., kedd

Szia Zsófi!



Ma jó sokat beszélgetünk egy tábla előtt, aminek az elején arany betűkkel a Te Neved áll.
Nem is értem, miért, de virágot is vittem. Élőt, mint mindig. Kardvirágokat, hófehéreket, mert Mama kertjében is azok pompáztak ebben az évszakban. Persze, ott mindenféle színű volt, de Hozzád, nem is tudom, miért, a fehér illik.
Emlékszel? Itthon, hogy haragudtál a sárga különböző árnyalatai miatt, mikor tavaly nyáron csak a kamra maradt fehér, semmi, de semmi más...
Azt mondtad, olyan romás lett a lakás. Nem is tudom... Most sajnos, nem érek rá festetni, mert októberben egy fél évre Miskolcra megyek.
Nem tudom, Te mit csinálnál, ha itthon volnál, gondolom, készülnél az Örkény Színházra, meg terhesgondozásra járnál, s én sem Miskolcra, hanem Nagymarosra mennék.
A tableteden meghagytam a nagymarosi időjárást, s jelentem, minden munkád Általad történt megörökítését sikeresen lementettem onnan.
Még 2-3 hét, s készen lesz a könyved is!
Csak a Tiéd, senki, de senki másé. Ennyi a legkevesebb, amivel meglephettelek most Téged. És nézegetem a sportcipőket is, minek örülnél most a legjobban, mert nem is olyan régen azt mondtad, mégis lehet valami ebben a márka dologban, mert újabban sokat fájnak a lábaid...
Krisz remélem, azóta megölelte a macidat, mert hiába vártalak, nem jöttél haza, ezért elküldtem a hollóval...
És remélem, rétegesen öltözöl, mert ez az időjárás mostanában igen szeszélyes, ezért hamar megfázhatsz...
Ne haragudj, de valamiért elszorult a torkom, s csorognak a könnyeim, így ma nem írok többet!

Nagyon szeretlek!

Puszi:

Anya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése