A szeretet arcai idézetekben

"Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk."

/Milan Kundera/


Esténkint - régi keresztény szokás volt -
Számot vetek a lelkiismerettel:
Mit tettél ember, mit vétettél ember?
És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.
Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman
És álmosan, mert minden áldott reggel
A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,
Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

És mit vétettél ember? Ember voltál
S embernek lenni: siralmas való már
És dicsőséges. Mint a csillag csillag
S a rög csak rög, az ember is csak ember.
Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel,
Amíg az élet mégis tűrhető.....

/Juhász Gyula/




És álmomban nevettem. Nevettem és tudtam, hogy őrült vagyok, vagy halott... Vagy mindkettő...

/Peter Marshall - Tombol a hold/




Ég, ha lehetnék, fényemmel
fonnám magamhoz csillagod.
Csillag, ha lehetnék, fényed
ölelném az örökkévalóig

/Platon/


Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket...

/filmrészlet/

A Nő a férfi jövője. A Nő arra biztat minket: gyere,
kövess engem, mi pedig nem tudjuk hova hív minket,
de azzal a meggyőződéssel hívogat, hogy megéri
odamenni, ahová hív. Ezért is mondom: ha a Nő
nem lesz a férfi jövője, az emberiség elpusztul,
mert csak a Nő képes táplálni magában a
mindenestül megalapozatlan reményt, és
hívogatni minket a kétséges jövőbe,
amelyben Nők híján már rég nem hinnénk.

/ Milan Kundera /


Kegyelem


Mily szomorú a lélek alja,
a lélek ege mily magas,
azért lettünk, hogy égbe törjünk,
vagy földre hullni ugyanaz?
Madárképesség, lélek-ára,
szárnyaszegett hit, hontalan,
azért lett szárnya, hogy röpüljön,
azért röpül, mert szárnya van?

/Gyurkovics Tibor/



Nem vagyok keresztény, nem vagyok zsidó, sem parszi, sem mohamedán. Nem vagyok keleti, nem vagyok nyugati, nem vagyok szárazföldi, nem vagyok tengeri. Nem a földből származom, sem a keringő égitestekből. Nem a föld szült, nem a víz, nem a levegő, nem a tűz. Nem Isten városából jöttem, nem a porból, nem az öröklétből, nem az örök változásból. Nem ezen a világon vagyok otthon, nem a túlvilágon, nem a paradicsomban, nem a pokolban. Apám nem Ádám, anyám nem Éva, nem az Édenkertből jöttem és nem az Édenkert angyalaitól. Az én helyem a nem-hely, nyomom a nyomtalan, se test, se lélek...

/Hamvas Béla/



"Honnan ismerjük fel egymást?
Onnan, hogy a lélek hangjaira érzékenyek vagyunk.
Onnan, hogy a csodát nem engedjük elvenni magunktól.
Onnan, hogy messzire nézünk,
jóval a földi élet és a halál határain túlra.
Onnan, hogy nem engedjük megfosztani magunkat attól a bizonyosságtól,
hogy halhatatlanok vagyunk.
Onnan, hogy hiszünk a hitben.
Onnan, hogy sejtjük, ahová elindultunk, ott várnak.
Onnan, hogy belül keresünk, magunkban is, másokban is.
Onnan, hogy bár magányosak vagyunk, nem vagyunk egyedül.
Onnan, hogy életünknek, még ha nehéz is, értelmét látjuk.
...Fogjuk meg egymás kezét.
De ha nem sikerül-mert ma ez is nehéz- legalább
tudjunk egymásról a sötétben."

/Müller Péter/


Arcod keresem a naplementében,
Amit máshonnan látunk,Te meg én.
Neked az óceánról ragyog vissza,
Nekem a fák közt szűrődik át a fény.
Arcod keresem a csillagok közt,
Amit együtt nézünk talán,
A csillagokkal beszélek és közben
Akaratlanul is meg-megérint a magány.

Arcod keresem az arcok közt,
Megtörve már és e keresés közben
Más arcok találnak rám.
De szemükbe nézve nem látok mást,
Csak egy arcot,egy látomást,
Melyet keresni fáj,
Mely szüntelenül mindig szemem előtt lángol:
A Te arcod!

/Fodor István/


Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.

A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.

Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet.

/Károlyi Amy/