Vigyázz, mert néha támad a net!

Sokáig töprengtem azon, leírjam-e a saját példám, aztán úgy döntöttem, miért is ne... Neveket, helyszíneket nem használok, így aztán lehetne éppen személytelen is ez a rétestésztává nyújtott történet, ha el nem szakad... Már pedig az én türelmem határtalan ugyan, de mégis véges... Igaz, a Végtelen történetet már megírta más, s még meg is filmesítették (http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3335)...
Szóval, nálunk itthon sokáig nem volt net, mert a munkahelyemen éppen elegendő információt össze tudtam szedni a világról, vagy arról, ami a tanításhoz elengedhetetlenül szükségeltetett.
Aztán változtak az idők, s a lányom erős pressziókat gyakorolt rám, hogy annyi házi feladata van már, hogy az mégsem járja, hogy könyvtárakban meg itt-ott jusson hozzájuk. Akkor éppen 10.-be járt. Azóta harmadéves egyetemista...
Lett is nem oly lassan, mint kellene, hanem szuperszonikus tempóban két számítógépünk, két laptopunk, két nyomtatónk, fénymásolónk és szkennerünk, webkameráink, digitális diktafonunk és fényképezőgépeink (A Sonytól már a Nikonig jutottunk), HDD kamerák, pendrivek tömkelege és sorolhatnám...
Megtanultam szépen, hogy mi az a kereső, hogyan kell optimalizálni, mi az a PR etc....
Aztán csak úgy szörfözgettem. Rátaláltam egy irodalmi oldalra, aztán még egyre, meg a harmadikra, negyedikre, s mivel egy ünnepi műsorhoz kerestem egy idézetet, az egyikre be is küldtem egy írásom. Aztán elfelejtettem, mert a hétköznapok sodortak tovább és kinek van erre ideje?!
Csakhogy ott fönt másképpen döntöttek, mert jó hosszú ideig táppénzre kerültem. Mit szól otthon ilyenkor a család?! Nyomogasd a billentyűket, hamarabb gyógyulsz... Hogy miből ki és mibe bele, azt valahogyan elfeledték közölni!
Kaptam közben egy értesítést, hogy menjek be erre az elfeledett oldalra, mert hozzá kellene szólnom ahhoz, amit nekem írtak. Hm?!
Kedves kérés volt, így aztán ott ragadtam. Évekig. 14 hónapon át már szerkesztőként.
Csakhogy el akartam vágni ezeket a szálakat, mert vissza szerettem volna kapni a régi életem: az internetes elkötelezettségek nélkülit. Miért? Hogy valóban csak napi néhány órát és szórakozásból üljek csak a gép előtt... Gondoljunk csak bele! Nyak-hát-gerinc-vérkeringés és szemproblémák... Persze, mindez semmi ahhoz képest, amit az idegrendszere szenved el az embernek néha! Vérnyomása az egekben, hite a pokol bugyraiban, miközben leégeti az éppen készülő vacsorát... Így aztán súrol, újra kezdi a főzést, elkalandozik a fantáziája, a gépet ellenben nem kapcsolja ki... Egy év alatt 24 ezer forint többlet áramszámla...
Újabb gép, mert a bithorlo és a nCore már kilőtte az összes helyet, mert micsoda remekművek vannak rajta, s mielőtt átszenderülünk ama másik dimenzióba, csak lesz egyszer időnk megnézni, mit is töltöttünk le.
Van már E, F, G, H meghajtónk és külső vinyónk is, meg MSN-ünk, Skype-unk, youtube fiókunk és rengeteg fontos ember is körülöttünk...
(Filmeket készítünk... Vágunk, makrózunk, hamisítjuk a valóságot...)
Virtuálisan persze! Nem úgy, mint a flúgos professzornak abban a rugacsos moziban (http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1&k1=1&k2=43&filmid=1058).
És ekkor egy szép napon a döbbenet erejével hat ránk, hogy immár két hónapja ugyanazt a könyvet olvassuk. Máskor egy könyv egy nap volt a statisztikánk. És látjuk, hogy körülöttünk csupa író és költő, nem kevesebb pénzköltő van. Persze, már van honlapunk és blogunk, meg közösségi oldalunk, s olyan erővel szippantanak be, hogy növekedési koefficiensük azonos ama bizonyos devizahitelek nem fizetése esetén a banki részletek kamatos kamattal történő négyzetes vagy köbös emelkedésével... A népnyelv egyszerűbben fogalmaz: ezeknek már se szeri, se száma...
Ó! Az nem érdekes, hogy minden ott van a neten, ami az emberi kultúra szempontjából fontos, mert a hamis egónk már nem alter, hanem az ötödik (http://port.hu/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=2403&i_city_id=-1&i_topic_id=4&i_county_id=-1)...
Szóval,hogy ott hagyjuk azt a már cseppet sem boldogságot okozó szerkesztést, mert kezd olyan kötelesség íze lenni dolognak, ami még nagyobb rabjává tesz a gépeknek, a barátunktól meglepetést kapunk. Hogy mit?! Hát egy irodalmi oldalt! Néhányszor próbáltam ugyan jelezni, hogy identitásom szerint történész vagyok, de hiába! Azóta minden időm és pénzem erre megy, s még kéregetnek is tőlem. Közlöm, továbbra is magánszemély vagyok egy saját jövedelemmel. És még több gyógyszerszámlával, mert online már annyi mindenfélével megvádolnak... A hab a tortán, hogy igen gondolkodtam azon , hogy valakit beperelek becsületsértésért, ami visszavonhatatlan és oszthatatlan, ha már a húgom bíró, a család pedig hemzseg a jogászoktól, ennyit csak tudok erről...
És találkozom, fizetek... Egy soha ki nem adott könyvért... Szerződésem van pedig, s annak a portálnak a tulajdonosa közölte, hogy bizony combnyaktörése van a nála nevelkedő ötéves perzsa kislánynak, akivel nem tud beszélni, emiatt nem tud járni sem, hogy visszautalja a pénzt... Mármint, hogy ő nem tud mozogni... Értem én! Lágyul a kutacsom, mert engem meg fejre ejtettek... És visszafelé működnek az életkori ciklusaim... Lassan elhagyom a serdülőkort, s beiratkozom az első osztályba, de az ovit jobban várom, talán elénekeljük majd a Cifra palota kezdetű dalt is, mert éppen ilyen jelzőkkel tudok újabban mondatokat kezdeni...
Jelenleg keresem önmagam (http://www.youtube.com/watch?v=FaAfMuG-img&feature=player_embedded#!), de a puzzle darabkák csak összeállnak egyszer...
Azt mondja ugyanis X, hogy adjunk be egy pályázatot erre az új portálra. Aláírok egy papírt. Eltelik néhány hónap, közlik, hogy nyertünk, s nem is keveset, éppen 1, 2 milliót. Eddigre már médiapartnerek is lettünk... A máséi. Na! Megy ez, mint a karikacsapás a hortobágyi pusztában. És majdnem egyesület is... Celeb egy világ ez! No, akkor párbaj! Ma nem írhatom alá a szerződést, mert költözik a cég. Gyanús. Bejárom a várost, az a cím nem létezik. Email. Telefon. Pesten van az ügyvezető igazgató. Másnap. Leszállt Szolnokon a vonatról és eltűnt. Azonnal indulnak keresni. Bölcsis lettem közben. Szakállkám is van. És Pistike szejelmes bejém... Allergiás vagyok a csúnya bácsikra. Ordítok, ha meglátom őket.
A telefont még ismerem és fel tudom hívni az EU Pályázati központot és a MAG-ot is... Hová fejlődik ez az evolúció?!
Elképesztő a tempó! És átvágtak. Nem is kicsit. Javasolják, hogy forduljak a rendőrséghez. Meg is tenném, de ahhoz újra meg kell születnem, mert, ha így haladok, soha nem leszek nagykorú...

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2011-11-09.