A hegedű mit sem ér a húrok és a vonó nélkül. És még ez is mind kevés, ha nincs olyan lélek, mely a kéz segítségével dallamot tud előcsalogatni belőle. Így is előfordulhat azonban, hogy valaki csak a saját öröméért játszik, s soha nem osztja meg senkivel sem azt a kulcsot, amely a muzsika által az örök maradandót keresi. Így van ez az emberekkel is: jönnek-mennek, néha egymás társául szegődnek egy kis időre, hogy aztán egy szép napon arra a sorsra jussanak, mint a szabadban felejtett hangszer, melynek megrepedezik a külseje is, s ezután hiába kerül a legvirtuózabb művész kezébe, már csupán egy kongó fadarabbá lészen: psziché nélkülivé. Ültethetsz még bele virágot, hogy egy ideig kerted díszévé váljon, vagy eltüzelheted, hogy az arcod melegítő lángok elmédbe idézzék a régmúlt hangjait, de a szíved zenéjét soha többé nem tudod már előcsalogatni belőle.
M. Fehérvári Judit
Ezek nagyon mély gondolatok...Így csak Te tudsz fogalmazni....
VálaszTörlésÍgy van.
VálaszTörlésMár harmadjára próbálok Nektek írni!
VálaszTörlésEgyszerűen nem enged be a Google-fiókommal!
Nagyon szépen köszönöm a Véleményeteket!
Szeretettel: Judit