Nemes Nagy Ágnes
Napforduló
(1957-1969)
Ekhnáton
„Feljövetelt és lemenetelt for-
málsz ki, eleven Nap,
Sötéten múlsz el, fényesen térsz
vissza.
Te dobogsz a szivemben.”
(Ekhnáton Naphimnuszából)
Részletek
Ekhnáton jegyzeteiből
Valamit mégis kéne tennem,
valamit a gyötrelem ellen.
Egy istent kellene csinálnom,
Ki üljön fent és látva lásson.
A vágy már nem elég,
nekem betonból kell az ég.
Hát lépj vállamra, istenem,
én fölsegítlek. Trónra bukva
támaszkodj majd néhány kerubra.
És fölruházlak én, ne félj,
ne lásson meztelen az éj,
a szenvedést kapcsold nyakadra,
mintha kerek vércsík fakadna,
s az legyen langyos köpenyed:
szerettem növényeidet.
S helyezd el égszeres szívedben:
hogy igazságra törekedtem.
Ennyi elég is. Mondd ki: jó itt,
és tedd hatalmas funkcióid,
csak ülj és nézz örökkön át.
Már nem halaszthatlak tovább.
Amikor
Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogy, ha vigasztal, elhihessem.
A csak-jó
Hogy a csak-jó se hal, se hús?
Én nem vagyok manicheus.
Az örök üdvösséget én nem
únnám.
A tárgyak
Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak.
A tárgy fölött
Mert fény van minden tárgy fölött.
A fák ragyognak, mint a sark – körök.
S jönnek sorban, derengő végtelen,
fény-sapkában 92 elem,
mind homlokán hordozva mását –
hiszem a test feltámadását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése