Soha nem unok rájuk.Éppen úgy, mint Yiruma játékára, amelyet a napokban fedeztem fel, s a bejegyzéseim alatt helyeztem el azt a számot, amelyben egybeolvad a dallam és a lélek; az egyik pillanatban még lüktet és ölel, a másikban csak fönségesen csupaszodik vissza az alapmotívumhoz... Az Ezeregyéjszaka keleti regéje, aranyló esőcseppek és csókok az őszi avarban...
A zene nem szervetlen anyag, hanem éppen olyan finom és érzékeny, mint mi, emberek. A titkok küszöbén csak azt érzem, nem tudom megfejteni, miért állok meg áhítattal, miért zsonganak fejemben különböző mozaikok, s miért éppen azokká a képekké állnak össze abban a pillanatban, de a zene maga az élet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése