Ma délután meglepően ijesztő sms-t kaptam a Generali Biztosítótól. Idézem: „1-2 órán belül Debrecen környékén vihar várható villámtevékenységgel. Zárja be ablakait, áramtalanítsa elektromos készülékeit!"
Néhány másodpercnyi különbséggel egymás után kétszer is figyelmeztettek, mert két biztosításom is van ott. A másik az innen 7 km-re fekvő házamé, így talán éppen lett volna még időm kimenni és visszajönni is, de nem tettem. Edzésben vagyunk, ha jól belegondolok a dolgokba. Másrészt meglepő a gondoskodás. Igaz, valószínűleg a Biztosítónak is jobban megéri előre figyelmeztetni ügyfeleit, másrészt eléggé rémisztő gondolatok indukálódtak bennem. Nem csupán a tavalyi viharokra gondolok az alig elfeledett hatalmas havazások után, hanem a mára 7-es fokozatúra emelkedett Japán katasztrófára, s az ott élő emberek léleknyugalmára is. Ahhoz képest néhány órányi vihar igazán nem lehet olyan nagy dolog!
Közben eszembe jutott az alig három évvel ezelőtti délután, amikor pedagógusként már csak én voltam az iskolában egy csapat gyerekkel, valamint a portással. Hirtelen homokviharrá zajdult kint minden hatalmas fekete fellegekkel, s a gyerekek szabályszerűen pánikba estek. Szerencsére a világítás megmaradt. Gyakorlatilag a mobiltelefonok is megbénultak, s miután olyan viharos szél fújt, hogy várható volt, bent ragadunk az intézményben, vezetékes telefonon felhívtam az Országos Meteorológiai Szolgálatot, hogy most mit tehetek, mint pedagógus, s segítsenek már legalább azt megmondani, meddig tart ez az állapot. Ekkor a debreceni mérőállomás számát kaptam meg. Az összes gyerek mellém telepedetett csaknem belém bújva, hogy most vajon, mit csinálok, mit csinálunk közösen. Szerencsére, egy nagyon nyugodt hangú ember volt a vonal másik végén. Azt tanácsolta, nyugodjunk csak meg, mert, ahogyan érkezett, úgy fog ez elmúlni, s megkérdezte, milyen óránk van éppen. Kreatív drámajáték volt… Innen kezdve én is összekaptam magam, mert rádöbbentem, mi mindenre használható ez az időjárás úgy, hogy később ajándék legyen visszaemlékezni rá. Nem mondom, hogy nem rémültem meg én is, de ott voltak a bábjaink, a paravánunk, a labdák, a zene, s ami a legfontosabb, mi magunk is.
Széppé tettük a felhőket, a sírást mosolygóssá és napossá, s lám, milyen jó visszaemlékezni arra a napra még ma is!
Ide éppen most ért a szél. Ijesztő.
VálaszTörlésNe félj azért! :-) Mindent meg lehet szokni, még ezeket az időjárás változásokat is! Szép álmokat Neked!
VálaszTörlésOlyan gyönyörűek ezek a virágok, most jól eszembe vésem, ha majd jön a vihar, rájuk gondolhassak, meg arra, Aki fényképezte és közkinccsé tette!
VálaszTörlésSzeretettel Saci