A szeretet ezerféle ízéről

Vannak, akiket elfogadunk olyannak, amilyennek megismerjük Őket, s semmit sem akarunk Rajtuk változtatni, mert éppen olyanná formálta Őket Sorsuk, Akaratuk és a Mindenható, Akikre illik a Nevük, tapasztalataik, de még hangjuk, gesztusaik, testük is éppen olyan, hogy képesek vagyunk azonnal megszeretni Bennük az Embert, az esendőt, a segítőszándékút, a jóakaratút, a békességest ... S hogy mi mindenfélét még, azt holnapig sorolhatnám, de leginkább a szivárványszínűt, s ha már itt tartunk, a Mózeshez hasonlóan szövetségre lépni képest... Másokat lassabban és óvatosabban engedünk magunkhoz közel, de valahogyan ez a salto mortale-nk mégis tartósabb, véglegesebb lesz a nagy hullámzások után is, amikor elszenvedünk ugyan néhány hajótörést, s megéljük a lakatlan szigetek magányos felfedezéseit éppúgy, mint azt, hogy az ottani biztonságunk teljes tudatában térhetünk vissza a civilizáció szennyesebb hétköznapjaiba, de lelkünkben megmarad valami ősi tisztaság. Ez pedig a szeretetről muzsikál minden egyes hangszerén és felidézi a barokk kor csembalósát, midőn nem létezett karmester, de a temperált hangokról és összefogásról mégis többet tudtak a szimfonikus zenekarok, mint manapság. Így kellene ennek lennie ma is. Egyszerűen csak merjük élvezni a zenét, hiszen a tempó azonos, csak néha olyan jó elfeledkezni erről, hiszen haladunk a korral... De valóban jó irányban megyünk? Csak egyszer gondolkozzunk el ezen, s talán revideáljuk össze addigi nézetünk, mert szívünk mélyét megérintve ismét a fontos válik emberivé, a Barát Baráttá, s a felcsendülő csodaszép harmónia egyáltalán nem teszi kérdésessé, hogy életünknek egyetlen valós célját a szeretetben találhatjuk meg, s nem másban.

M. Fehérvári Judit