Csalódásaim, rácsodálkozásaim...

„Ha énekelnél, de a hangod nem bír szárnyalni, mindig jön valaki, akinek a hangja már szabadabban szól és veled énekel. És ekkor a te hangod is szárnyalni kezd. Ez a lelkek közötti kapcsolat titka.”

                                                                                                                       (Haszid mondás)

„A gyermeki rácsodálkozás. Úgy nézni egy tárgyra, egy mozdulatra, egy helyzetre, egy emberre, egy érzelemre, a világ bármilyen jelenségére, mintha sohasem látta volna. Nem a tudottakra, az olvasottakra asszociálni – hanem eltátani a száját, és az öntudatra ébredő gyermek friss szemű csodálkozásával nézni a világ ismert tényeire. Ez az alkotó ember különös tehetsége, az ötletes alkotóé, de elsősorban a művészé. Úgy nézni és megalkotni egy fát, ahogy még sosem látta. Ebből a gyermek-rácsodálkozásból és eredeti újralátásból született meg Newton almája, az antibiotikum, ebből született a kép, a regény, a vers, a színészi produkció.”

                                                                                                                         (Popper Péter)

Néha olyan nehéz kimondani, hogy nem az én akaratom szerint történtek a dolgok...

Tudni, hogy egy felsőbb akarat irányított ott és akkor, s ez így van rendjén, ennek így kellett történnie, de én nem tudom, miért. Valójában szükségem sincs rá, hogy tisztában legyek dolgokkal, hiszen van életünknek egy olyan rejtett terve, amelyet nem mi írunk...

Csak elvész a gyermeki énünk, s helyét átveszi a csüggedés. Nincs jó kedvünk, szárnyaszegetten állunk, nem bízunk a jövőben sem...

S ekkor el kellene merülnünk önmagunkban, hogy miért nem. Meg kellene látni, hogy bizonyos lehetőségeket hol hagytunk elsikkadni... Néha még a pontos helyet és dátumot is ismerjük, s azt kívánjuk balgán, hogy csak oda csöppenhetnénk vissza, ha csupán egy pillanatra is, hogy másképpen álljunk hozzá a dolgokhoz, hogy ne a nem, hanem az igen hagyja el ajkunk, de erre nincs lehetőségünk. 

S ilyenkor jön a belső vád, az önmarcangolás, mert felnőttünk, s mert felelősek vagyunk tetteinkért, önmagunkért még akkor is, ha ezt olyan nehéz elfogadni. Mert mi már nem fedezünk fel új kontinenseket, nem indulunk dalolva a világba, csak töprengünk...

S ha ilyenkor mégis szembejön egy barát, s néhány mondattal ismét a remény hangján szólal meg, mégis dalra fakadunk...

És mekkora szükségünk van ezekre az áldott pillanatokra!